Szarvasbőgés
Szeptemberben kezdődik a szarvasbőgés, ami a szarvasbikák
régi hagyományokra visszamenő szokása, amely során összemérik az erejüket
egymással, miközben az ünők messziről figyelik őket, és a győztesnek tapsolnak.
Vagy valami ilyesmi lehetett eredetileg, de mostanában ez a szertartás kicsit
megváltozott.
Elkezdődik a szarvasbőgés időszaka. Erre a falu lakosai és
az aludni nem tudó turisták kimennek az erdőbe, hogy meglessék, hogy miért is
bőgnek szegény állatok. Ilyenkor persze az állatok megijednek, és álcázzák
magukat. Legszívesebben kiszáradt fának szokták, de bármilyen más álca is
megfelel. Néha felkiáltanak, és figyelnek, hogy merre is vannak az emberek.
Aztán keresnek egy csendesebb helyet az erdőbe, ahol nincs látogató.
A régiek még azt mesélik, hogy láttak összecsapásokat is, a
bikák leszegett fejjel összeakasztották az agancsaikat és próbálták eldönteni,
hogy ki az erősebb. Sőt, volt olyan is, hogy az egyik fél elveszítette az
agancsát, és fejvesztve, illetve agancsát veszítve menekült.
(ez a kép nem a Pilisben készült, és nem szarvas van rajta...)
Aztán nagyon-nagyon ritkán találkoznak a szarvasok az
emberekkel. Ilyenkor a szarvas megáll a rét szélén, kicsit bőg, majd kifújja az
orrát. Erre az emberek kétségbeesve menekülnek a kocsijuk felé. A bika ilyenkor
megijed,és földbe gyökerezik a lába.
Szóval itt a szarvasbőgés. Esténként én is kimegyek, hogy megvigasztaljam
őket. Van olyan, hogy egész köteg zsebkendőt elhasználnak, míg beszélgetünk,
aztán látszik a szemükbe, hogy megkönnyebbülnek, és visszafutnak az erdőbe…
Antal atya
