Múltkor nagy lendülettel tekertem felfelé, amikor egy vadkacsát pillantottam meg az út közepén. Meglepődtem, mit keres ez itt? A Duna parton hajózás közben természetes, hogy találkozom velük, de itt az erdő közepén? Ahogy tekertem tovább, előttem ment az úton, de nem repült el, és mintha a szárnyát maga után húzta volna. Tehát megsérült! Gondoltam, és lassan tekertem mögötte, de ő csak továbbra is előttem ment. Talán egy róka támadta meg, vagy nekirepült egy fának, és ezért nem tudott eljutni a Dunához. Itt éhen fog halni, nagyon kevés halat lehet találni a Pilisbe - gondoltam magamba, miközben araszoltam utána. Szegény, hogy szenved! Valamit kellene csinálnom vele. Utolérem, aztán meglátjuk. Lehet, hogy sínbe lehet tenni a szárnyát, vagy csak ki van ficamodva, és helyre lehet rakni… Bár másfelől nagyon finom a vadkacsa húsa. Nagyon sovány, de egy kis szalonnával megtűzdelve nagyon finom, sőt lehet mellé tenni kis hasábburgonyát, szilvamártást, és egy kis vörösbor hozzá. Összefutott a nyál a számba, és egy kicsivel gyorsabban tekertem. Már majdnem utolértem, amikor hirtelen beugrott az erdőbe.
Ó én botor! Hát bedőltem neki! A fiókáit védte! Régi trükk a ragadozók ellen, elcsalja őket a fészektől, aztán vissza. De lehet, hogy még nem keltek ki azok a kislibák. Tojásrántotta, kis paprikával, sajttal… Hol is van az a fészek?
Ma reggel egy nyúl ugrált előttem az erdőbe…
