2012. december 19., szerda

Karácsony



Karácsony van!

A sok futkosás és munka után ilyenkor egy kis csendre vágyunk, kicsit szeretnénk kikapcsolódni, és ünnepelni. Azt hiszem ezt újra meg kell tanulnunk, annyira elfelejtkeztünk arról, hogy mi is az ünnep. Ilyenkor felvesszük az ünneplő ruhánkat, még akkor is, ha azt senki nem látja, a szívünket ünneplőbe öltöztetjük, és a házat is feldíszítjük, a szebbik terítőt tesszük az asztalra, közepére gyertyatartót állítunk, és valami finomat készítünk, valami olyat, amit máskor nem engedhetünk meg. Nem jó ilyenkor tévét hallgatni, ilyenkor a lélek zenére vágyik, ami átjárja a szívünket, amely könnyet csal a szemünkbe, és a lelkünket Istenhez emeli. Ilyenkor egy kicsit elfelejtkezünk a hétköznapok gondjairól, és nehézségeiről, és szeretnénk, hogy ezek a pillanatok ne múljanak el, hanem sokáig, nagyon sokáig tartsanak.
Így készült az ünnepre Ilonka néni is, aki már évek óta egyedül élt, de ilyenkor a gyerekek eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek, és ne legyen olyan egyedül. A legfinomabb süteményeket tette az asztalra, amelyet az unokák nem csak megköszöntek, hanem mind meg is ették jelezve a háziasszonynak, hogy nem volt hiába a fáradtság. Aztán az egész család bevonult a szobába, ahol a karácsonyfa állt, bár nem volt olyan magas, mint évekkel ezelőtt, de ugyanazok a díszek voltak rajta, amelyet annak idején a kisfia nagy kerek szemmel, és tátott szájjal nézett. Most az unokák léptek be ilyen áhítatos lélekkel a szobába. A fa alatt ott állt a kis Betlehem is, amelyben a Szentcsalád, a pásztorok, és bárányok békében elfértek egymás mellett. A királyok még nem érkeztek meg, de a búza már jó nagyra nőtt, hogy Jézus kisbáránya ne éhezzék.
Ünnepi hangulat volt, a szobában fenyőillat töltötte be, és a csillagszórókat is meggyújtották, a legkisebb unoka hunyorogva nyújtotta a kezét a tünemény után, és közben mosolygott. A szobát béke töltötte be. Miután mindenki elfoglalta a helyét, a nagymama elővette a családi Szentírást, amely nem csak a Biblia könyveit tartalmazta, hanem a család ünnepekeit is, a legkisebb unokájának a születésnapja is ott volt benne, bár kicsit remegő kézzel írták be, az íráson talán még a nagymama könnyes szemét is lehetet érezni, hiszen a fegyelmezett betűk kicsit ferdék voltak. A nagyi örömébe sírt, hogy megszületett a tizenegyedik kis unokája.
Kinyitották a Lukács Evangéliumot, és az egész család együtt énekelte a Harmatozzatok, égi magasok kezdetű éneket, majd pedig az Ébredj embert. A legnagyobb unoka hegedűvel kísérte a többieket. Augusztus császár rendelete után a Szállást keres a Szent Család ének hangzott el, majd pedig a Csorda pásztorok. Az angyal örömhírét a Dicsőség, és a Pásztorok keljünk fel kezdetű ének követte. Majd pedig kis csend következett, és elimádkozták a Mi Atyánkot. A nagyi a pislákoló gyertya lángját nézte, és a nagypapára gondolt, aki már nem lehet velük, ő már ott fenn ünnepli a betlehemi gyermek születését, de most ő is nagyon büszke lenne a családjára. Egy kis könnycsepp jelent meg a szeme sarkába, amelyről nehéz lett volna eldönteni, hogy a szomorúság, vagy a hála könnycseppje. Ekkor a legkisebb lányunokája mászott fel a nagymama ölébe, és minden fogával mosolyogva boldog karácsonyt kívánt. A nagymama szintén elmosolyodott, magához szorította a kisunokáját és két puszit is adott neki. Miután a gyerekek elkezdtek játszani a játékokkal, a nagymama szeretettel hallgatta a fiatalok beszélgetését, de azért néha az órájára lesett. Lassan itt volt az ideje az indulásnak, az éjféli misére. A legkisebb unokákat azért nem akarták magukkal vinni, és az 5 éves Danikát is otthon szerették volna hagyni, de annyira erősködött, hogy nem fog elaludni, és kibírja a misét, hogy mégis magukkal vitték. Az egész család elindult a templomba. Miután megérkeztek, a templom fényei kigyulladtak, és a hűvös levegőt, a szeretet és az öröm hangjai töltötték be, amikor megszólalt az orgona, és a kántor elkezdte játszani  A Fel nagy örömre kezdetű éneket.
Áldott karácsonyt!
Antal atya

2012. november 27., kedd

Jézus! Kaphatok színezőt?






Az ádvent meghozta a hideget, és a karácsonyi készülődést. Ilyenkor többen jönnek el a misékre, a kedd reggeli 6 órakor lévő rorátéra, a gyónásukat is többen végzik el. Nem csak vásárlással, hanem belsőleg is készülnek az ünnepre.
Mégis az egyik legnehezebb-de talán leg örömtelibb feladatom nem a karácsonyhoz kötődik, hanem az ovis hittanhoz.  Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek első nézésre látszik. Úgy elmondani valamit, hogy teológiailag igaz legyen, és meg is értse az a 3 éves kisgyerek. Annak idején, mint ministránsvezető még elkövettem olyan hibát, hogy kértem írják fel a füzetbe, hogy a „Mise részei,” mire nagy kerek szemekkel néztek rám, és kérdezték, hogy hogyan kell írni az M betűt. Szóval az írással nem próbálkozom az óvodába, hanem helyette rajzolunk, éneklünk, és megpróbálok mesélni.
A minap az egyik ovis valamit akart mondani, és ahogy rám nézett, zavarba jött. Az anya, vagy apa szavakat nem mondhatta, –bár megesik néha, hogy apának szólítanak az iskolások is, mire én kicsit megijedek, és aztán gyorsan javítják atyára.– Az óvónő szót sem mondhatta, az óvó bácsi szót meg nem ismerte, így maradt a…  Szóval azt mondta az egyik ovis, hogy:
–Jézus! Kaphatok színezőt?
Jól esett a megszólítás, de azért még sokat kell fejlődnöm, hogy tényleg olyan legyek, mint Ő. Végül is ez mindenkinek a célja az életben.
Ehhez kívánok nektek is sok erőt!





Antal atya
P.S.: Tegnapi hittan végén Gergő (már elmúlt 4 éves) megkérdezte, hogy ugye viszek majd nekik karácsonyfát és ajándékot... Azt hiszem, össze kell szednem magam.

2012. október 29., hétfő

Patkányok



A héten újra utolsó szerda, és megyek a Krisztinavárosba gyóntatni. Várok mindenkit szeretettel 5 órától


Patkányok

Az embert sok állat veszi körül. Talán a nagyvárosban ez annyira nem feltűnő, de errefelé, azért ez elég egyértelmű. Vannak mindennap megjelenő élőlények, kullancs, szúnyog, legyek, madarak, hangyák, ők a megszokott mindennapok részesei. De aztán vannak olyan élőlények, amelyek ritkábban fordulnak elő, és több galibát okoznak. Az egyik például a vakond, amely képes az egész kertet végigtúrni,és időnként egy-egy tornyot is építeni, hogy a fűnyírót, vagy csak a növényeket tönkretegye. Vannak vaddisznók és őzikék, akik bemerészkednek a faluba, és a temetőben lévő virágokat lelegelik, vannak egerek, amelyek hideg időben bemenekülnek a házakba, némi élelem, és nyugalmat keresve. Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy azok az egerek, amelyek alkalmazkodnak az emberhez, megérdemelnék, hogy életbe maradjanak, hiszen a mezei élethez képest már szuper intelligensekké, és egy igazi túlélővé váltak, amelyekről csak tisztelettel szabad beszélni.
Aztán vannak a patkányok. Kicsit nagyobbak mint az egerek, de valójában sokkal több különbség nincs is közöttük, bár azt mondják, hogy többféle betegséget is terjesztenek, sőt a pestist is nekik köszönhetjük.
A minap az udvaron sétálva szembe jött velem az egyik. Illedelmesen köszönt, és berohant a pajtába. Meglepett, mert nem szoktak köszönni, sőt úgy rejtőzködnek, hogy általában nem is lehet tudni, hogy errefelé jártak, csak az ebédjük maradékaiból lehet következtetni, hogy errefelé jártak. Szóval elhatároztam, hogy megszabadulok tőlük.
Szóval elmentem a boltba, hogy vegyek valami eszközt, amivel ártalmatlanná tehetem őket. Az első utam a drogériába vezetett, ahol egy fiatal eladóhölgy  kölnisüvegeket pakolgatta. Miután háromszor végigjártam a boltot vettem a bátorságot, hogy megkérdezzem, van-e patkányirtójuk. De amikor megszólítottam hírtelen elvesztettem a bátorságomat, azt hittem, hogy a patkány szóra felugrik az első székre sikítva, és addig ott is marad, míg a biztonsági őr el nem távolít a boltból, ezért a patkány szó helyett az egér szót használtam, remélve, hogy az egér méreg mellett majd megtalálom az óhajtott szérumot is.. Döbbentem nézett rám, majd remegő hangon közölte- hangjába kis felháborodás is keveredett-, hogy nem tartanak ilyet, próbáljam meg a Tescoba.
A következő utam oda vezetett. Itt már meg se próbáltam körbejárni a boltot, úgyis esélytelen lett volna megtalálni az óhajtott terméket, hanem kerestem egy eladót, amely feltűnő piros pólóban segíthetek? felirattal volt ellátva. Azonnal közölte, hogy a 14. sorban találom meg a kutyakaja mellett. Odafelé azért több helyen is láttam az egérfogókat a polc alatt eldugva, de ezeket a vásárlók biztonsága miatt nem bántottam. A 14. sorban a macskaalom, és a kutyakaja mellett megtaláltam a patkánymérget. Érdekes logika.
Zsákmányommal boldogan siettem vissza hogy a mérget kihelyezzem, amelyet a plüssállathoz hasonló cincogó szomszédjaim már alig vártak.
Antal atya

2012. szeptember 25., kedd

Szarvasbőgés


Szarvasbőgés

Szeptemberben kezdődik a szarvasbőgés, ami a szarvasbikák régi hagyományokra visszamenő szokása, amely során összemérik az erejüket egymással, miközben az ünők messziről figyelik őket, és a győztesnek tapsolnak. Vagy valami ilyesmi lehetett eredetileg, de mostanában ez a szertartás kicsit megváltozott.
Elkezdődik a szarvasbőgés időszaka. Erre a falu lakosai és az aludni nem tudó turisták kimennek az erdőbe, hogy meglessék, hogy miért is bőgnek szegény állatok. Ilyenkor persze az állatok megijednek, és álcázzák magukat. Legszívesebben kiszáradt fának szokták, de bármilyen más álca is megfelel. Néha felkiáltanak, és figyelnek, hogy merre is vannak az emberek. Aztán keresnek egy csendesebb helyet az erdőbe, ahol nincs látogató.
A régiek még azt mesélik, hogy láttak összecsapásokat is, a bikák leszegett fejjel összeakasztották az agancsaikat és próbálták eldönteni, hogy ki az erősebb. Sőt, volt olyan is, hogy az egyik fél elveszítette az agancsát, és fejvesztve, illetve agancsát veszítve menekült.

(ez a kép nem a Pilisben készült, és nem szarvas van rajta...)



Aztán nagyon-nagyon ritkán találkoznak a szarvasok az emberekkel. Ilyenkor a szarvas megáll a rét szélén, kicsit bőg, majd kifújja az orrát. Erre az emberek kétségbeesve menekülnek a kocsijuk felé. A bika ilyenkor megijed,és földbe gyökerezik a lába.

Szóval itt a szarvasbőgés. Esténként én is kimegyek, hogy megvigasztaljam őket. Van olyan, hogy egész köteg zsebkendőt elhasználnak, míg beszélgetünk, aztán látszik a szemükbe, hogy megkönnyebbülnek, és visszafutnak az erdőbe…
Antal atya

2012. augusztus 27., hétfő

A világ végén...


…Itt ülök a világ végén. Eddig tartott az út, nincs tovább. Ha kinyújtom a kezemet az Óceán felé, szinte érezni lehet, ott már egy új világ kezdődik. Olyan ez, mintha a térkép szélén az ujjaim a következő lapot keresnék, ami sokkal szebb és izgalmasabb, mint a mostani, ahol majd nem lesz könny és fájdalom, ahol majd Isten még közelebb lesz hozzánk, mind most, ahol majd nem tükör által látunk. De most vissza kell fordulnom, hogy az Ő szeretetéről tanúságot tegyek, mer ennél nincs fontosabb dolgom.

Éppen a világ végén az óceánban való fürdés után égetem el a ruháimat.



De hogyan is jutottam el a világ végéig? Mit keresek itt? Az egy nagyon hosszú történet. A szálak egészen 2008-ig nyúlnak vissza. Akkoriban még a Krisztinavárosban káplánként szolgáltam. (folyt. köv.)


2012. április 24., kedd


Durva lehetett a tegnap este…

Ahogy a reggeli bevásárlást intéztem, az egyik bokor alatt a tegnap esti bulinak árulkodó jeleit fedeztem fel. Egy üres nutellás üveget láttam szomorkodni a fa alatt, az alján még egy kis mogyorókrém is volt. Úgy tűnik, tegnap kiengedték a gőzt. El se merem képzelni hogyan történt. Biztos, hogy nem volt náluk kiskanál, és egy ekkora üveg arra enged következtetni, hogy nem egyedül volt a bulizó. Durva lehetett a tegnap este…
A minap Esztergomba jártam, némi csoki tojást vettem a tojáskereséshez, ami húsvét előtt  nem annyira egyszerű feladat., az egész várost be kellett járnom használható csoki tojások után.
Az édességboltban találtam is néhány nem túl kedvező áru, de csokiból készült tojást.
– Hány tojás van még?
– Nyolc zacskó, a kirakatban lévővel együtt. Mindet kéri?
– Igen
Közben beténfergett a boltba egy idősebb férfi, a szemében elszántság és némi szégyen.
– Azt hiszem rosszkor jöttem– mondta, kisé ingerülten.
–Ha siet, akkor előre engedem! – mondtam jó szándékkal
–Kibírom. – válaszolta nem túl meggyőzően.
–Legyen szíves, írjon számlát róluk.
–Jaj ne! Még ez is?
–Egyesével felsoroljam – összesen 432 tojást vettem- vagy írjam egybe? Kérdezte mosolyogva a boltost.
–MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII? nem igaz!
–Lehet egybe írni. Hagytam rá.
–Nem találom a szemüvegem! Mondta az eladó és nem sok sikerrel körbejárta a boltot, hátha rábukkan valahol. Valószínű azért nem találta meg, mert nem volt nála a szemüvege.
–Nem bírom, le kell ülnöm!
–Milyen címre írhatom a számlát? –Kérdezte a boltos továbbra is szemüveg nélkül.
–Azanyja…
–Felírom, akkor gyorsabb… mondtam készséggel.
–Inkább diktálja…
–HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ
Miután fizettem, elköszöntem, és áldott húsvétot kívántam. A mögöttem várakozó férfi odatámolygott a pulthoz, elővette a forintra kiszámított pénzét, és az asztalra vágta:
–10 deka karamelt!



2012. február 15., szerda

Elhatároztam, hogy minden reggel kicsit sportolok. Eltekerek Szentlélekre, ahonnan visszagurulok. Jó kis reggeli testmozgás, hajnali 5-kor még nincs nagyon meleg, és a távolság sem hatalmas, oda-vissza egy óra alatt megjárható (oda 40 perc, visszafelé, 20 perc.)
Múltkor nagy lendülettel tekertem felfelé, amikor egy vadkacsát pillantottam meg az út közepén. Meglepődtem, mit keres ez itt? A Duna parton hajózás közben természetes, hogy találkozom velük, de itt az erdő közepén? Ahogy tekertem tovább, előttem ment az úton, de nem repült el, és mintha a szárnyát maga után húzta volna. Tehát megsérült! Gondoltam, és lassan tekertem mögötte, de ő csak továbbra is előttem ment. Talán egy róka támadta meg, vagy nekirepült egy fának, és ezért nem tudott eljutni a Dunához. Itt éhen fog halni, nagyon kevés halat lehet találni a Pilisbe - gondoltam magamba, miközben araszoltam utána. Szegény, hogy szenved! Valamit kellene csinálnom vele. Utolérem, aztán meglátjuk. Lehet, hogy sínbe lehet tenni a szárnyát, vagy csak ki van ficamodva, és helyre lehet rakni… Bár másfelől nagyon finom a vadkacsa húsa. Nagyon sovány, de egy kis szalonnával megtűzdelve nagyon finom, sőt lehet mellé tenni kis hasábburgonyát, szilvamártást, és egy kis vörösbor hozzá. Összefutott a nyál a számba, és egy kicsivel gyorsabban tekertem. Már majdnem utolértem, amikor hirtelen beugrott az erdőbe.
Ó én botor! Hát bedőltem neki! A fiókáit védte! Régi trükk a ragadozók ellen, elcsalja őket a fészektől, aztán vissza. De lehet, hogy még nem keltek ki azok a kislibák. Tojásrántotta, kis paprikával, sajttal… Hol is van az a fészek?
Ma reggel egy nyúl ugrált előttem az erdőbe…

2012. január 29., vasárnap

Bárányfuttatás Dömösön

Ez úgy kezdődött, hogy… szóval közeledett húsvét, és ugyebár ilyenkor mindent elő kell készíteni, hogy szép legyen az ünnep.
–Atya! Lesz húsvéti bárány? Kérdezte a sekrestyés néni, hivatkozva arra a képre, ami a Krisztinavárosba készült.
–Legyen!- mondtam meggondolatlanul mint aki nem tudja, hogy mit is vállal ezzel. Itt kicsit könnyebb bárányt szerezni, mint Pesten… van néhány a faluban.
Reggel kicsit korábban indultam, egy nagyon aranyos fehér kisbárányt kaptam az egyik családtól kölcsönbe!- tehát vissza kellett adnom. A barika nagy bárányszemeivel úgy bámult engem, mint a pásztorát, (magamba Bírkó Birinek  neveztem el) –legalább valaki felnéz rám, aztán be a kocsiba és irány Dömös!
Aztán eljutottam vele a Dömösi templomig, pontosabban a sekrestyéig ahol a kántor kifejtette, hogy utálja a szőrös állatokat, és soha nem fogna meg ilyet.(úgy tűnik, hogy csak a kígyókat, békákat, gilisztákat szereti). Miközben erről társalogtunk, a sekrestye ajtaja nyitva maradt egy egészen kicsit, mire a kisbárány bizonytalanul elindult, de megérezve a szabadság szelét, és erősen megsértődve a kántor hozzáállásán, kirohant a 11-es főútra. Én utána. A főút forgalma csikorogva állt meg kerülgetve hol engem, hol a kisbárányt. Néhány autós kiszállt és megpróbált segíteni elkapni a szökevényt, de jó ritmusérzéke volt Birinek, megnehezítve ezzel a pásztor feladatát. A 11-es úton azon izgultam, hogy ne pörkölt legyen a kisbárányból.
A templomban fel kellett volna készülni a körmenetre, - gyertyák, füstölő, balgatórium… valamint, de a bárányt sem lehetett kinn hagyni. A misére jövők hangosan köszöntek, és siettek a templomba, hogy el ne késsenek, szóval egyedül próbáltam bekeríteni mind a három oldalról nekiszorítani egy háznak, aztán valaki a kocsmából jött és segített. Volt úgy, hogy sövény mögé szorítottuk, de áttört a sövényen.  Aztán a Petőfi téren már elkaptam, de kicsúszott a karmaim közül, kicsit kilyuggatva a gyapjú öltönynadrágomat, Biri öltönye ezzel szemben semmi kár nem érte. Nem tud egy kisbárány harapni, vagy ugatni, de futni, azt elég gyorsan. A végén 4 km kergetőzés után a cigánysoron sikerült elkapni. Úgy lihegett, mint egy kiskutya. A sekrestye közepén gúzsba kötöztük, és ott várta, hogy mikor áldozzuk fel. Amíg Pamplónában bikafuttatást tartanak Sant Fermin ünnepén, addig Dömösön bárány futtatás lesz...
A jó pásztor a vállára veszi az elveszett bárányt, és hazaviszi… Én valahol nem akartam a vállamra venni, de azért utánamentem…


 Egy kép a kisbárányról:

2012. január 24., kedd

vége a karácsonynak

Kedves Krisztinások!

Lassan itt van a hónap utolsó szerdája, és azért gondoltam, hogy írok néhány sort.
Remélem túl vagytok már az összes vizsgán, én is készülök az utolsó nagy vizsgámra, ugyebár a jó pap holtig tanul, és a számadás azért nem könnyű. Szerencsére még nincs meg az időpont, de nem is siettetem, majd amikor eljön, akkor készen kell állni…
Itt békésen telt a karácsony, lehetne mondani, hogy szépen és csendesen. Volt betlehemezés is, ami itt úgy történik, hogy hittanosok-ministránsok „megtanulják” a szöveget, és aztán házról-házra járunk. Persze az első helyen még azért nem megy annyira briliánsan, és tavaly eléggé belesültek a királyok, de mikor a templomban adjuk elő, akkor már mindenki rutinból tudja, hogy mikor jön, és mit is kell mondania.
Szóval megvolt az előadás, 24-én, és mindenki sietett haza, hogy kinyissa az ajándékokat, hatalmas rendetlenséget hagyva az angyalruhák és a pásztorgúnyák között. Mielőtt én is elindultam volna, hogy testvéreimmel együtt töltsem a szentestét, kicsit rendet raktam. Szóval Néró is bejött, hogy körülnézzen. Azonnal felpattant az ágyra, és valamit el kezdett rágni természetesen a legfehérebb ruha tetején. Gondoltam karácsony van, had egyen, de aztán eszembe jutott, hogy hátha az egyik jelmezt rágja meg, mondjuk egy pásztorsüveget, és jövőre kicsit furán fog valakinek a fején állni, és ha megérzi rajta a bárány húst, előjöhet belőle a juhász ösztön, vagy megérzi rajta az ember illatát, és a farkas ösztön jön elő… Szóval úgy döntöttem, hogy ebbe bele kell avatkoznom. Mikor odaértem, láttam, hogy egy karácsonyi süteményt rágcsál, amit az egyik családtól kaptunk. Remélem ti is már mindet végigrágcsáltátok.
Szerdán megyek!
Indítottam egy blogot is, a régi történeteket majd szép lassan feltőltöm rá…
Szép hetet
Antal atya